A Thomas M. Gale Gimnázium Anglia legnevesebb és leghosszabb múltra visszatekintő iskolája. Az itt tanuló diákok mind jómódú, gazdag családok sarjai, kiknek biztos helyük van az üzleti, politikai életben. Ethelyn Green, a szorgalmasan dolgozó, szegény családból származó fiatal lány gyerekkori álma teljesül akkor, mikor kiderül, hogy ösztöndíjasként ennek az iskolának lehet a tanulója. A Thomas M. Gale hírneve és az iskola nyújtotta számtalan lehetőség egy szebb és kényelmesebb jövőt biztosíthat neki... Legalábbis sokáig ezt hitte. Az épület ódon falai közt olyan hierarchikus rendszer alakult ki, amely szerint a nem megfelelő tanulókat minél előbb 'ki kell iktatni'. Na, és, hogy kik a nem megfelelő tanulók? Természetesen a szegények, azok a diákok, akik ösztöndíj program keretében kerültek az iskolába. Tristan Howard Cross, az iskola legbefolyásosabb diákja, a H. Cross szállodalánc elsőszámú örököse rossz szemmel néz minden olyan diákra, aki nem „megfelelő" körülmények között került az iskolába. Ethelyn egy véletlen baleset során találkozik először a nagyképű és arrogáns fiúval, aminek hatására, békés iskolás napjai pokollá változnak. Vajon, hogy alakul a fiatal ösztöndíjas lány élete az iskolában? Sikerül kibírna az utolsó tanévet, vagy Tristan hatására elmenekül a Thomas M. Gale Gimnáziumból?
Pár napja új Sony Vegas videószerkesztő programom van. A 7.0-val sem volt semmi bajom, de öcsém javaslatára kipróbáltam a 11.0. Nem néztem utána nagyon, de szinte ugyan az, mint a 7.0. Délután két régebbi/félbemaradt/elfelejtett videómat csináltam meg és ismerkedtem az ismert, mégis ismeretlen programmal. :) Nos, ezeket sikerült összehoznom:
Most ennyi lett volna, később még lehet, hogy jelentkezem. :) Sziasztok ~
2× Írd le az internetes pályafutásodat:
Kb. 8 éve vagyok g-portálon. Elég sok oldalam volt, de semelyiket nem vettem komolyan anno. Ha jól emlékszem volt 4 Tokio Hoteles (igen, hatalmas rajongójuk volt és nem szégyenlem), 2 InuYashával foglalkozó és egy animés. Ezek nem sokkal a kezdés után meg is szüntettem, mert nem volt kedvem szerkeszteni és nem is nagyon értettem hozzá. Nyugi, még nincs vége a felsorolásnak... :D Van jelenleg 5 (!!) olyan oldalam ami még üzemel és egy kis tartalom is van rajta. Nincs szívem kitörölni a nem használtakat. *-* Egy kicsit róluk írnék: WWW.INUYASHA18.GPORTAL.HU
Egy régi, Inuyashával foglalkozó oldalam volt, amit később galériának használtam. A jelszót elfelejtettem, úgyhogy kb 2 éve nem tudtam belépni. :D WWW.GALLERYFAKE.GPORTAL.HU
Ez volt az első komoly oldalam. Manga leírásokkal és ajánlókkal foglalkozott. Mindig is mangás voltam. Például a Bleach, a Naruto animéből alig láttam pár részt, de a mangát a mai napig olvasom. Egy kivétel van/volt a Fullmetal Alchemist , mert annak a mangáját és az animéjét is számtalanszor megnéztem és olvastam. Nagyon szeretem még mindig, sokszor gondolkodok rajta, hogy újra be kéne 'izzítanom'. Jam, és nem utolsó sorban, ezen az oldalon használtam először a matsuket nevet ^-^. WWW.HYD.GPORTAL.HU
Ez egy Hana Yori Dango témájú oldal. A HYD nálam a #1 manga (a többi kedvencemről egy későbbi bejegyzésben majd írok :) volt és a mai napig is az. Igazából az volt a gond vele, hogy nem tudtam naprakész, friss híreket hozni. :/ WWW.JANGKEUNSUK.GPORTAL.HU
Azt hiszem az összes közül ez a kedvenc oldalam. :) Imádom a témáját, örülök, hogy mindig találok naprakész híreket és nem utolsó sorban vannak az oldalnak olvasói, nem csak magamnak csinálom. WWW.DESIRE.GPORTAL.HU
Ez az oldal pedig a 'blogos' lapom. Nem egy nagyon személyes oldal, de szerintem pont elég annyi, amennyit magamról írok. :D
Tyű, hát tömören ez lenne az 'internetes pályafutásom'. Tudnék még az összes oldalról órákat regélni, de attól megkíméllek benneteket. :)
Vah, borzasztó meleg van... és a környéken már 3 hónapja nem volt kiadós eső. Komolyan, nemsokára vattát köpök. No, de nem is ez a lényeg, inkább regélek egy kicsit a mai napomról. Reggel be kellett mennem a Földhivatalba a nyári gyakorlatos papírokért. Szerencsére hamar végeztem, utána jöttem is egyből haza, nem vártam meg, hogy a hőmérő elérje a 38°C-ot (tyű, tényleg nehezen viselem a meleget...). Miután haza értem befejeztem egy korábban elkezdett csomózott karkötőt és nekikezdtem egy újnak. Még tegnap láttam a neten egy olyan párnahuzat elkészítési módot, amiben nem kell varrni. Mivel nem találtam itthon semmi értelmes anyagot, ezért öcsém régi-régi űrhajós sötétítőfüggönyét vágtam szét. :D Furán hangzik tudom, de nagyon klassz lett. Jövő héten be is megyek valamikor a városba és beszerzek pár szupi mintás anyagot (amúgy az ötletet itt találjátok). :)
Nemrég fejeztem be a legújabb filc anyagú kulcstartómat, meg is mutatom:
{Felismerhető? Hwang Tae Kyung akar lenni :P}
Most megyek, újra kezdtem olvasni az egyik kedvenc mangámat az Akuma na eros-t. Aki szereti a romantikus, természetfeletti mangákat azoknak ez kötelező darab. Sziasztok~
Sophie-tól kaptam egy 15 napos kihívást még pár napja, de még csak most van időm kiírni és válaszolni az első kérdésre. :)
1× Mutasd be magad. Alap adatoknál egy kicsit többet kérek! :)
2× Írd le az internetes pályafutásodat.
3× Mondj el 15 dolgot magadról.
4× Meséld el a legcikibb sztorid ^^
5× Írd le milyen mániáid vannak.
6× Milyen a stílusod? öltözködés, viselkedés, beszéd stbstb...
7× Mi a hobbid?
8× Részletezd a téged leginkább foglalkoztató témát.
9× Film, sorozat, könyv ami a leginkább megfogott? mi tetszett benne?
10× Bátor vagy félős vagy? miért?
11× Mik a kedvenc zenéid amiket mindíg szívesen halgatsz, és milyen érzelmeket váltanak ki belőled?
12× Optimista, Pesszimista, vagy Realista? melyik és miért?
13× Hogy reagálsz különböző helyzetekben? (ha zavarban vagy, ha majd kiugrassz a bőrödből, ha levert vagy, legalább 5-öt írj le ^^)
14× Kedvenc színész-énekes/nőd? miért?
15× Mik azok a dolgok amiket megtennél ha 2012 decemberében vége lenne a világnak?
1× Mutasd be magad.:
Nos, mindig is utáltam magamról írni, és igazából nem is tudok, de lássunk egy-két dolgot. :) Lány vagyok, 20 éves és jelenleg jogi asszisztensnek tanulok. Nem igazán szeretem, ha végeztem mindenféleképpen valami olyat szeretnék tanulni amihez kell a kreativitás is (pl. cukrász :). Nem szeretem az alkoholt, nem cigizek és a mai divatos 'tuc-tuc' zenével ki lehet kergetni a világból. Szeretem a kreatív dolgokat, szeretek új dolgokat kreálni. :) Egy igazi, nagyon közeli BARÁTOM van, akivel közel 6 éve ismerjük egymást és még egyszer sem veszekedtünk (lekopogom! :).
Oké, ennyi jutott nagy hirtelen az eszembe, remélem ez is megteszi. Este még jövök, addig is legyetek jók, sziasztok~ :)
Tegnap találkoztam pár középiskolás barátommal, amit elég nehezen hoztunk össze... de kezdeném a legelején. A legjobb barátnőm K (nem szeretnék neveket írni, remélem ezért nem fogtok megkövezni), és másik barátnőm S akikkel középiskola első napjától kezdve elválaszthatatlanok vagyunk. Sokat beszélgettünk arról, különösen az utolsó évben, hogyha végignézünk az osztályon, mi vagyunk az egyetlenek, akik a megismerkedéstől kezdve barátok vagyunk, nem szakadtunk szép (pedig volt akinek szúrta a szemét a barátságunk, de ez egy másik téma), nem cserélgettük egymást havonta. Az évek alatt 'csatlakozott' hozzánk két fiú: N és B. Kb 3 évig voltunk padtársak N-el és nagyon jó barátok lettünk. Negyedikre már mi voltunk az osztályban a 'hátsó részleg' (értelemszerűen azért, mert az osztályban hátul ültünk :D). Tizedikben egy új osztálytársunk jött D és így lett teljes a hátsó részleg 4 lánnyal és 2 fiúval. :) Ennyit a bevezetésről. Hetekkel ezelőtt felvetődött az ötlet, hogy jó lenne újra összefutni úgy, hogy mindenki jelen van (mert K-val mi találkoztunk a nyár folyamán S-el és N-el). Tök jó volt, mindenki lelkes volt kivéve B-t és D-t. Ők is egymás mellett ültek az utolsó 2 évben és eléggé összemelegedtek (hozzá teszem D akkor egy 6 éves kapcsolatban volt). Végül is nem lett semmi, bár ez nem D-n múlt, B mondta, hogy nem akar szétszedni egy 6 éves kapcsolatot. Na de, hogy tényleg a lényegre térjek a sok kitérő után, tegnap találkoztunk négyesben (K, S, N és én). Nagyon nagyon klassz volt, sírásig nevettünk a régi dolgokon és persze a mostani sztorikon is. :) Mindenféleképpen újra fogunk találkozni a közeljövőben, és az még ennél is jobb lesz!
Tyű, hát jó kesze-kusza lett, de azért remélem valamennyit sikerül kihámoznotok belőle és a lényeget is értitek. Zárásnak pedig itt egy szám a Macska-jaj című filmből (kötelező darab! :D), amit szerenádkor annyiszor 'elénekeltünk'. :)